Hatékony ascites kezelés akár nyaralás közben is

Az Ewicare által biztosított tartós katéter beültetés jelentőségét a betegek beszámolói világítják meg a legjobban. Ebben a cikkben Zsuzsa (54), közgazdász, egyetemi docens meséli el történetét, amelyben külön hangsúlyt kap a nőgyógyászati daganatos betegségek szűrésének fontossága is.
Hatékony ascites kezelés akár nyaralás közben is - ezt kell tudni hasvíz, hasűri folyadékgyülem témában

Kérem, mondja el nekünk, hogyan alakult ki Önnél az ascites, azaz a hasűri folyadékgyülem?

Az esetemet nagyon tanulságosnak gondolom, azért is vállaltam ezt a beszélgetést, mert fontosnak tartom a nőgyógyászati daganatos megbetegedésekkel kapcsolatos felvilágosítást. Egy rövid vizsgálat, illetve egy kisebb egészségügyi beavatkozás kapcsán derült ki két évvel ezelőtt, hogy méhnyakrákom van. Ez nagyon megdöbbentő volt a számomra, mert egy kolléganőm nem sokkal azelőtt ugyanebben a betegségben hunyt el. Az ő halála mélyen megrázott és meg is ijesztett, ezért nemcsak egy évben egyszer, hanem sűrűbben jártam szűrésekre. Ehhez képest, amikor kiderült a betegség sajnos már nem volt kezdeti stádiumban. Az is kiderült, hogy nem a klasszikus, úgynevezett HPV rákban szenvedek, hanem az ettől még klasszikusabb mirigyrákban. Nagyon hamar meg kellett műteni, de a beavatkozást követően egy éven belül távoli áttéttel kiújult a daganat a májamban. Ez az elváltozás vezetett oda, hogy körülbelül egy éve kialakult nálam az ascites.

Nehéz lehetett feldolgozni, hogy a rendszeres szűrés ellenére mégis megjelent a betegség Önnél. Nem kérdőjelezi meg ez a szűrés fontosságát?

Vannak olyan szűrések, ahol nem sikerül feltárni a problémát, lehet, hogy egyszerűen pechem volt, illetve sajnos ezek a rákos megbetegedések nagyon gyorsan alakulnak ki, robbannak be. Az esetemtől függetlenül azt tudom mondani, hogy az állandó szűrés az egyetlen megelőzési lehetőség, ami segíthet abban, hogy ne előre haladott állapotban diagnosztizálják a nőgyógyászati daganatos megbetegedést. Minél hamarabb felismerik, és minél korábbi stádiumban tudják felvenni a harcot a daganattal, annál nagyobb a gyógyulás esélye. Én azt tudom üzenni a nőknek, hogy nem elegendő az a szűrési lehetőség, amit az egészségügy rendszer ingyenesen tud nyújtani, ezért keressék és használják az ennél alaposabb és mélyebb diagnosztikai lehetőségeket. Tegyenek meg magukért annyit, hogy megfinanszírozzák ezeket a vizsgálatokat, mert mindenképpen megéri. Ugyanez vonatkozik egyébként a tartós katéter beültetésre is. Addig, amíg a magyar egészségügy nem támogatja ezt a palliatív kezelési formát, véleményem szerint érdemes előteremteni a szükséges forrásokat a beavatkozáshoz, mert nagyban javítja az életminőséget, illetve szerintem egészségügyileg is jobb megoldás, mint az állandó kórházi szurkálás.

Apropó, tartós katéter. Ön mikor és hogyan találkozott ezzel a lehetőséggel?

A tartós katéter beültetésnek lehetőségéről véletlenül értesültem. A kórházi, onkológiai kezelés során, a folyosón beszélgetve ajánlotta egy beteg. Elmesélte a betegség lefolyását, hogy mennyi tortúrával jár a hasűri folyadékgyülem kezelése a kórházi kezelés esetében, illetve ő ajánlotta a katétert, amelynek használata mellett mindez a lelki és fizikai szenvedés elkerülhető. Neki ekkor már volt ilyen beültetése, mindez nagyon meggyőző volt a számomra. Rögtön egyeztettem is a kezelő orvosommal, aki ismerte az eljárást, és teljes mértékben támogatta a beültetést. Így abba a szerencsés helyzetbe kerültem, hogy az első ascites kezelésem is a tartós katéterrel történt.

A cikk folytatásáért kattintson ide.

Kapcsolódó cikkek

Sétáljünk télen az egészségünkért!

Sétáljunk az egészségünkért!

A séta egészséges. Mutatjuk, hogy miért.

7 étel, ami meghosszabbítja az életedet

7 étel, ami meghosszabbítja az életedet

Léteznek élethosszabbító táplálékok. Mutatjuk is, melyek ezek!

Pihentető gyógyulás a hévízi Hotel Palace kínálatában

A Hévízi-tó gyógyító ereje

A Hévízi-tó messzi földön híres. Mutatjuk, hogy miért!